Határtalanul program 2018
A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok
kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a
Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói
az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta
területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.
Iskolánk immár ötödször vett részt a „Határtalanul” programban. Mi a hetedik osztályosokkal
Erdélybe utaztunk, „Repüljünk a fekete holló szárnyán” című tanulmányi kirándulásra.
Május 13-án hétfőn, Méhkeréknél léptünk át a határt, és első utunk Nagyszalontára, Arany János
születési helyére vezetett. Itt láttuk a híres Csonka tornyot, megemlékeztünk nagy költőnkről és
megkoszorúztuk az emlékművét. A következő állomás Kolozsvár volt. Megcsodáltuk Fadrusz János
alkotását, Mátyás király lovas szobrát, majd a kellemes napsütésben elsétáltunk ahhoz a házhoz is,
amelyben igazságos királyunk megszületett.
A kedd délelőtt Máréfalva és környékének megismeréséről szólt, de nemcsak erről. Reggeli után a
gyerekek kenyeret dagasztottak, majd gyalogtúrára indultunk, hogy felfedezzük a település
határában lévő „kőlikat”, amely menedéket nyújtott egykor a tatárok ellen a falu lakosságának.
Szerdán Kisbaconba mentünk Benedek Elek házába a „Mari villába”, amit a feleségének épített és
róla is nevezett el. Találkoztunk a nagy mesemondó dédunokájával, aki beszélt nekünk dédapjáról.
Innen Alsócsernátonba mentünk a Damokos-kúriába, ami jelenleg múzeum. Benne található - az
alapítóról Hanszmann Pálról elnevezett - Hanszmann-gyűjtemény. A kúria kertjében skanzen és
szabadtéri mezőgazdasági gépészeti kiállítás látható. Pali bácsi nagyon megdicsérte fegyelmezett és
érdeklődő gyerekeinket, majd Nyerges tetőn megemlékeztünk a 200 székely hősről, akik 1849.
augusztus 1-én életüket adták a haza védelmében. Tiszteletünk jeléül koszorút helyeztünk el a
kopjafáknál.
Ezt követően Csíkszeredára utaztunk, hogy betérjünk a Makovecz Imre tervei alapján épült híres
Millenniumi templomba, melynek üvegkupoláján négy réz arkangyal figyelte kíváncsian a dávodi és
csátaljai hetedikeseket. Innen a méltán híres Csíksomlyói kegytemplomhoz mentünk, ahol
megcsodáltuk Babba Máriát.
Csütörtökön esős reggelre virradtunk, de ez nem szegte kedvünk. Elindultunk a parajdi sóbányába,
ahol szerencsénkre, a különböző szabadidős tevékenységek mellett egy orgona hangversenyre
készülő művész gyakorlását is meghallgathattuk. Mire feljöttünk a felszínre, újra sütött a nap, így a
fazekas mestereiről híres Korondon vásárolhattunk anélkül, hogy bőrig áztunk volna.
Pénteken délelőtt elmentünk a Böjte Csaba testvér támogatását élvező „Összefogás házába”, és
átadtuk a Dávodiak és Csátaljaiak ajándékát a rászoruló gyerekeknek. Az otthon vezetőjével
találkoztunk, aki rendkívüli elhivatottsággal beszélt nekünk a házban folyó munkáról. Innen a Zetelaki
víztározóhoz mentünk, majd a Békás- szorost és a Gyilkos- tavat csodáltuk meg.
Május 18-án szombaton elindultunk Magyarországra. Megszakítottuk utunkat Fehéregyházán, hogy
koszorút helyezzünk el Petőfi emlékműnél. Hazafelé meglátogattuk a nagy törökverő, Hunyadi János
lakhelyét, Vajdahunyad várát, majd a helyet, ahol „12 kőmives összetanakodék”. Siklóval mentünk fel
és le Déva romos várába. Innen Nagylak felé indultunk, ahol átléptük a határt.
Ez a kirándulás életre szóló élménnyel gazdagította tanulóinkat, s a kísérőtanárokat egyaránt.
Rengeteg új ismeretet kaptunk, amelyek - az interaktív megismerési módnak köszönhetően – mélyen
elraktározódtak bennünk.
Hideg Marianna
szervező