ISMÉT BRONZÉREM! (2018.11.07.)
Az idei tanévben is benevezett iskolánk a bajai Szent László ÁMK által szervezett
természettudományos versenyre. Ma délelőtt 7-8. osztályos tanulókból álló 3 fős csapatok mérték
össze tudásukat fizika, kémia tantárgyakban, de a feladatok megoldásához magas szintű matematikai
ismeretekre is szükség volt.
A résztvevő iskolák: Szent László ÁMK, Szent László Ének-zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Eötvös
József Gyakorló Ált. Iskola, Újvárosi Ált. Iskola, Szentistváni Ált. Iskola, vidékről pedig Jánoshalma,
Vaskút, Csátalja, Csávoly és Dávod.
Községünk színeiben
Tamás Antónia
Madjaros Mátyás és
Facskó Ádám versenyzett.
Nagy örömünkre az idei évben is sikerült a rangos III. helyen végeznünk, megismételve ezzel a tavalyi
eredményünket! A bronzérmet nem adták könnyen. Előzetes felkészülésként kijelölt
természettudósokról kellett PowerPoint-os előadást készíteniük a tanulóknak. A csapatunk
prezentációja kiemelkedően színvonalas volt. Szintén előzetes gyűjtőmunkával készülve lehetett a
helyszínen plusz pontokat szerezni, ebben is jeleskedtek növendékeink. A folytatásban szünet nélkül
3 órán át kellett a különböző elméleti és gyakorlati (fizikai-kémiai kísérletek) feladatokat megoldaniuk
a csapatoknak. Zárásként a robotika új tudományával is megismerkedhettek a résztvevők. Az első
három helyezett iskola diákjai szép ajándékokkal tértek haza a tantárgyi versenyről. Szívből
gratulálunk a dávodi csapat tagjainak!
(dr. Béda Ildikó felkészítő tanár)
Az eseményről készült néhány kép itt tekinthető meg