ÖKO iskolai cím elnyerése

A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga. Földünket, környezetünket ugyanis gyermekeink fogják tovább használni. Ez az alapgondolat ébresztett rá arra, hogy próbáljunk mindent megtenni környezetünk fenntarthatósága érdekében. Szemléletünk megváltoztatása, hogy hogyan történik, ebben látjuk a legnagyobb szerepünket. Mi indít el bennünket ezen az úton, az is több okra vezethető vissza. Láthattunk környezeti katasztrófát, meggyőződésünkké vált, hogy tudunk változtatni a dolgokon illetve beláttuk, hogy eljött az idő és cselekedni kell.

Az Ökoiskola cím azon intézmények elismerése, amelyek átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatként foglalkoznak a környezettudatossággal, a fenntarthatóságra neveléssel, a környezeti és egészségneveléssel, valamint a globális felelősségvállalásra neveléssel is.

Az ökoiskolák kiemelt jelentőséggel bírnak a fenntarthatósági célok elérésében, melyeket nemcsak Magyarország Alaptörvénye rögzít, hanem a Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési területe is.

A 2017-es Ökoiskola Cím pályázaton indultunk. A tavaszi és őszi fordulóban összesen 45 iskola nyújtott be sikeres pályázatot. A Dávodi Forrás Általános Iskola is ezek között volt. 29 iskola első pályázó volt, a többiek a Cím megújítására vagy az Örökös Ökoiskola Cím elnyerésére pályáztak.

Az ökoiskola tulajdonképpen egy környezetbarát iskola,

  • amelynek tantervében és pedagógiai programjában meghatározó szerep jut a környezeti nevelésnek valamint a fenntarthatóság kérdéskörének.
  • amely lehetőséget biztosít tanulói számára tanterven kívüli tanulási formákra(vetélkedők, pályázatok, erdei iskola, projektek), ezzel elősegíti a tanulók környezettudatos magatartásának kialakulását
  • amely a szülőkkel és a helyi közösséggel együttműködve részt vesz a helyi környezeti problémák vizsgálatában, megoldásában.
  • amely technikai- gazdasági szinten igyekszik takarékosan bánni az energiaforrásokkal, csökkenteni a hulladékok mennyiségét, az iskola külső és belső környezetét esztétikusan kialakítani és megteremteni az egészséges iskolai munka feltételeit.

ÖKO Iskola